a három fenyőfa

Három fenyőfa állt egy dombtetőn.
A legnagyobbik fa magas és terebélyes volt, erős, hosszú ágakkal. A kisebbik fenyő nem nőtt olyan magasra, de sűrű és szép alakú volt. A harmadik fenyő nagyon kicsi volt, formás ugyan, de vékony törzsű és egészen alacsony.
- Bárcsak olyan nagy és erős lennék, mint a Legnagyobb Fenyő! Vagy olyan szép formájú, mint a Középső!- sóhajtotta a kicsike fa.
Nagyon hideg tél volt ebben az esztendőben. A földet belepte a hó. Karácsony közeledett.
- Bárcsak eljönne értem Télapó, és elvinne karácsonyfának! - sóhajtott a Legnagyobb Fenyő.
- Bárcsak engem vinne! - mondta a Kisebbik Fenyő.
- Bárcsak engem választana! - kívánta a Harmadik Fácska.
Egy napon fázós kismadár szökdécselt feléjük. Megsérült a szárnya, s ezét nem tudott repülni.
- Kérlek, Legnagyobb Fenyő, megbújhatnék itt az ágaid közt? - szólította meg félénken a kismadár a nagy fát.
- Nem lehet! - mondta a Legnagyobb Fenyő - Nem tarthatok madarakat az ágaim közt, éppen karácsonyfának készülök.
- Pedig úgy fázom - panaszolta a kismadár, a Legnagyobb Fenyő azonban nem is válaszolt.
Így hát a törött szárnyú kismadár odébbugrált a Kisebbik Fenyőhöz.
- Kedves Kisebbik Fenyő megengednéd, hogy itt maradjak az ágaid között? - kérdezte.
- Nem! - felelte a Kisebbik Fenyő. - Nem lakhat madár az ágaim között, mert hátha éppen most vinne el valaki karácsonyfának.
Ekkor szegény didergő kismadár tovább ugrált a Harmadik Fácskához.
- Drága kicsi fenyő, bebújhatnék az ágaid közé? - kérdezte.
- Gyere csak - felelte a kicsi Fácska. - Bújj ide hozzám. Majd megmelegítelek, amennyire csak tudlak.
A kismadár felugrott a Harmadik Fácska ágai közé, és ott nyomban el is aludt.
Hosszú idő múlva a Harmadik Fácska édes, halk csengettyűszót hallott. A hangok egyre közeledtek. Elhagyták a Legnagyobb Fenyőt, elhaladtak a Kisebbik Fenyő előtt is, de amikor a Harmadik Fácska elé értek, elhallgattak.
Mind a három fácska látta az apró csengettyűket. Egy szép, kicsi szánkón csüngtek, amelyet rénszarvas húzott, és amiből most kiszállott az utasa.
- Télapó vagyok- mondta - Karácsonyfát keresek egy nagyon kedves kicsi gyermek számára...
- Vigyél engem! - kiáltotta a Legnagyobb Fenyő, és kiterjesztette gyönyörű ágait.
- Engem vigyél! - kiáltotta a Kisebbik Fenyő és kihúzta magát, hogy jobban látszódjon a szép formája.
A Harmadik Fácska azonban meg sem szólalt.
- Te nem szeretnél eljönni? - kérdezte tőle a Télapó.
- Dehogynem! Nagyon szeretnék - felelte a Harmadik Fácska - De hát itt kell maradnom, hogy vigyázzak erre a beteg kismadárra. Éppen elaludt.
- Kicsike fa - mondta a Télapó - te vagy a legszebb fácska a világon! Téged viszlek magammal.
Azzal gyöngéden kiemelte őt a földből, olyan óvatosan, hogy az ágai közt megbúvó kismadár fel sem ébredt. Aztán szánkójába állította a csöpp fenyőt a kismadárkával együtt, majd maga is beült mögéjük. És a kicsi szánkó csengettyűszóval tovasuhant velük a karácsonyi havon...

( Régi angol mese nyomán)